Tagfelvétel
KépHost 2.1 - Képfeltöltés
Rendezvények
Utcai kitelepülés, közvélemény-kutatás
2011. április 26. Debrecen
Belépés



Facebook-oldalunk
Címlap Front Rólunk



Baloldali Front-Kommunista Ifjúsági Szövetség


A Baloldali Front-Kommunista Ifjúsági Szövetség a Munkáspárt ifjúsági szervezete, amely 1999-ben alakult. Radikális baloldali, marxista fiatalokat tömörítő közösségként magáénak vallja a társadalmi egyenlőség, az antifasizmus, a globalizáció és az antikapitalizmus eszmeiségét. Ellenzi a multinacionális nagytőke és bankok túlzott gazdasági befolyását.

A Baloldali Front a globális kapitalizmus helyett a munkán és az emberi értékeken alapuló, a dolgozók és diákok demokráciáját jelentő új társadalmi és gazdasági berendezkedést, a XXI. századi demokratikus szocializmus kivívását tartja legfontosabb céljának. Fellépünk az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen. Véleményünk szerint a társadalom legfőbb gondjait, a nyomort, a munkanélküliséget nem egy-egy népcsoport idézi elő, hanem maga a kapitalizmus.
Értékrendünk alapkövét képezik a liberalizmussal szembeni közösségi gondolkodás, a szolidaritás, a pénzközpontú szemlélet helyett az ember központba állítása, és a szociális érzékenység, szolidaritás.
Elítéljük az agressziót, az USA és a NATO háborús politikáját, a béke és a társadalmi haladás érdekében összefogunk az antimilitarista, antiglobalista, háborúellenes erőkkel. A Baloldali Front egyszerre internacionalista, és nemzeti, hazafias ifjúsági szervezet. Internacionalista, mert a világpolitikában kiáll az elnyomott népek jogaiért és függetlenségért, együttműködésre törekszik más országok marxista ifjúsági szervezeteivel, és támogatja a Dél-Amerikai szocialista folyamatokat, Hugo Chavez és Evo Morales politikáját. A szocialista Kuba fejlődését példaképnek tekintjük. Hazafias szervezet pedig azért, mert a magyar kultúrát és a nemzeti érdekeket képviseli az Európai Unió, az IMF és az USA gyarmatosító politikája ellen.

A Baloldali Front rövidtávú feladatának tekinti, hogy összefogva civilekkel és más ifjúsági szervezetekkel kivívja az ingyenes és minőségi oktatást, a Bolognai-rendszer eltörlését, a fiatalok első lakáshoz való jogát, az ingyenes sportolási lehetőségeket, és a pályakezdés megkönnyítését, munkahelyek teremtését.

Politikai téren a Baloldali Front a baloldal teljes megújulásában érdekelt. Szervezetünk elítélte az előző kormány neoliberális politikáját, és próbált rávilágítani az MSZP álbaloldali, vadkapitalista jellegére.  MSZP-SZDSZ kormány neoliberális politikája által lejáratott baloldali értékek megtisztítását, a baloldal becsületének és tekintélyének visszaállítását, valamint a radikális, forradalmi baloldali gondolatok terjesztését is feladatunknak tekintjük.

Céljaink elérésében olyan fiatalokat, diákokat, egyetemistákat és dolgozókat szólítunk meg, akik világnézetünkkel azonosulni tudnak, és mozgalmi tevékenységükkel kiállnak a jövő szocializmusa mellett.

Módosítás: (2011. március 24. csütörtök, 20:31)

 
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark