Tagfelvétel
KépHost 2.1 - Képfeltöltés
Rendezvények
Utcai kitelepülés, közvélemény-kutatás
2011. április 26. Debrecen
Belépés



Facebook-oldalunk
Címlap


Kedves elvtársnők, elvtársak, barátaim!

 Augusztus huszadika a magyar nép történelmének jeles ünnepe. Őseink államot alapítottak.

 De tekintsük csak át, hogy mi minden történt még ezen a jeles napon. 636-ban a muszlim arab hadak döntő győzelmet arattak a Bizánci Birodalom felett.

 1944-ben a Kárpátok előterében megindult a szovjet hadsereg támadása, amely hadművelet gyors sikerének hatására három nappal később Románia megadta magát.

 1966-ban pedig első alkalommal rendezték meg a debreceni virágkarnevált.

 De mit tanítottak nekünk erről napról az iskolában?

Bővebben...

 



Folyamatosan zajlik az országban a feleslegesebbnél feleslegesebb beruházások véghezvitele.

Március óta nem csak a budapesti Szabadság téren található Szovjet hősi emlékmű eltávolítása körül zajlanak tárgyalások, hanem kaptunk még egy Reagen szobrot is mellé, ami egyértelműen közutálat tárgya kis hazánkban. És igen, nem csak a szobor, hanem az is, akit ábrázol. Persze nem csak Pesten szervezkedik a Fidesz, hanem mint tudjuk, itt Hatvanban is el akarják távolítani ezt az emlékművet. Igen, ezt az emlékművet, amely máig azon szovjet hőseink előtt tiszteleg, akik felszabadítottak minket a II. Világháború után.

Bővebben...

 

A Baloldali Front – KISZ visszautasítja az utóbbi hetekben az elektronikus sajtóban megjelent cikksorozat állításait, mely szerint a szervezet legutóbbi kongresszusának végeredménye mesterségesen generált, előre eltervezett volt. Az index.hu névtelen forrásokra hivatkozva olyan állításokat kezelt kész tényként, melyekkel kapcsolatban a Baloldali Front – KISZ véleményét és álláspontját nem tették közzé, sőt erről tájékoztató jelleggel információkérés sem történt. Ez a magatartás meglehetősen etikátlan, és az újságírói hivatás hazai képviselőiről állít ki olyan hamis képet, miszerint egyoldalú véleménynyilvánítás alapján tények közlése, a hírszerkesztés és a társadalom informálása a közügyekről vagy akár egy szervezet belső életéről bármiféle következmény nélkül történhet. A Baloldali Front –KISZ választott vezetőinek legitimitásához nem férhet kétség, ezzel tisztában van az a tagság is, mely a XIII. kongresszus keretein belül őket megválasztotta.

Bővebben...

 

2011.július 23.-án a Baloldali Front-KISZ megtartotta XIII. Kongresszusát. A Kongresszusra meghívtuk eltávozott vezetőinket is, ám sajnálattal kellett értesülnünk róla, hogy nem tisztelnek meg minket jelenlétükkel. Ám tagságunk túlnyomó többsége így is megjelent az eseményen, melynek keretén belül megvitatásra került az új Szervezeti és Működési Szabályzat (Alapszabály). A korábbi, erősen centralizált alapszabállyal ellentétben az új szabályzat kifejezetten demokratikusabb működést engedélyez, nem csoportosul a szükségesnél több jogkör az Elnök kezében, és tagjaink jogai megnövekedtek. Az alapszabály megvitatásakor több, helyben született javaslatot is szavazásra bocsátottunk, és utólag felvettünk a dokumentumba. Egyik legfontosabb újdonságunk szerint a Baloldali Front mindig követi a Munkáspárt politikai irányvonalát. Amennyiben attól eltér, a párt elnöksége a Frontot feloszlathatja. Mi bízunk vezetőinkben, anyapártunkban, így nem félünk ezt a jogot a kezébe tenni.

Módosítás: (2011. augusztus 02. kedd, 05:53)

Bővebben...