A Baloldali Front – Kommunista Ifjúsági Szövetség Országos Vezetőségének nyilatkozataA Baloldali Front – KISZ visszautasítja az utóbbi hetekben az elektronikus sajtóban megjelent cikksorozat állításait, mely szerint a szervezet legutóbbi kongresszusának végeredménye mesterségesen generált, előre eltervezett volt. Az index.hu névtelen forrásokra hivatkozva olyan állításokat kezelt kész tényként, melyekkel kapcsolatban a Baloldali Front – KISZ véleményét és álláspontját nem tették közzé, sőt erről tájékoztató jelleggel információkérés sem történt. Ez a magatartás meglehetősen etikátlan, és az újságírói hivatás hazai képviselőiről állít ki olyan hamis képet, miszerint egyoldalú véleménynyilvánítás alapján tények közlése, a hírszerkesztés és a társadalom informálása a közügyekről vagy akár egy szervezet belső életéről bármiféle következmény nélkül történhet. A Baloldali Front –KISZ választott vezetőinek legitimitásához nem férhet kétség, ezzel tisztában van az a tagság is, mely a XIII. kongresszus keretein belül őket megválasztotta. Kongresszusi beszámoló2011.július 23.-án a Baloldali Front-KISZ megtartotta XIII. Kongresszusát. A Kongresszusra meghívtuk eltávozott vezetőinket is, ám sajnálattal kellett értesülnünk róla, hogy nem tisztelnek meg minket jelenlétükkel. Ám tagságunk túlnyomó többsége így is megjelent az eseményen, melynek keretén belül megvitatásra került az új Szervezeti és Működési Szabályzat (Alapszabály). A korábbi, erősen centralizált alapszabállyal ellentétben az új szabályzat kifejezetten demokratikusabb működést engedélyez, nem csoportosul a szükségesnél több jogkör az Elnök kezében, és tagjaink jogai megnövekedtek. Az alapszabály megvitatásakor több, helyben született javaslatot is szavazásra bocsátottunk, és utólag felvettünk a dokumentumba. Egyik legfontosabb újdonságunk szerint a Baloldali Front mindig követi a Munkáspárt politikai irányvonalát. Amennyiben attól eltér, a párt elnöksége a Frontot feloszlathatja. Mi bízunk vezetőinkben, anyapártunkban, így nem félünk ezt a jogot a kezébe tenni. Módosítás: (2011. augusztus 02. kedd, 05:53) NYILATKOZAT
NYILATKOZAT Mi, a Baloldali Front - Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjai elhatárolódunk az Országos Vezetőség (Cseh Miklós, Kovács Balázs, Berényi Imre, Juhász Norbert) azon döntésétől, miszerint megszüntették tagságukat a Magyar Kommunista Munkáspártban, ennek következtében megszakították a kapcsolatot azzal a párttal, amelynek ifjúsági szervezetét vezetik. A kialakult helyzet miatt nem tekintjük tovább vezetőinknek őket, ezért egy rendkívüli Kongresszus összehívását kezdeményezzük, amelyre a jelenleg is érvényben lévő 1999. évi Szervezeti és Működési Szabályzat lehetőséget ad: Meghívó rendkívüli Kongresszusra!
Meghívó rendkívüli Kongresszusra!
Kedves Barátunk! 2011. Július 23-án, 10 órai kezdettel megrendezésre kerül a Baloldali Front XIII. Kongresszusa, amelyre Téged is szeretettel várunk. Helyszíne: 1082 Budapest, Baross utca 61. III. em. 302.
Indoklás: Vezetőink, név szerint Cseh Miklós, Berényi Imre, Kovács Balázs és Juhász Norbert a múlt héten kiléptek a Munkáspártból, vagyis szakítottak azzal a párttal, amelynek ifjúsági szervezetét vezetik. Továbbá azt is közölték, hogy a Baloldali Frontot a Munkáspárttól függetlenül kívánják tovább vezetni. Mi ezt nem hagyhatjuk! Lépésüket elítéljük és mi, a Baloldali Front tagjai elhatárolódunk döntésüktől és nem tekintjük tovább vezetőinknek őket! A Kongresszust összehívtuk, amelyre a jelenleg is érvényben lévő 1999. évi Szervezeti és Működési Szabályzat lehetőséget adott. |




